Lázár: Marad a hit- és erkölcstan
A Miniszterelnökséget vezető miniszter cáfolta azt a csütörtöki sajtóértesülést, amely szerint megszűnik a hit- és erkölcstan oktatása az iskolákban.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter cáfolta azt a csütörtöki sajtóértesülést, amely szerint megszűnik a hit- és erkölcstan oktatása az iskolákban.
Kvótanépszavazás, szolidaritási bírság, MNB-alapítványok – megint volt elég téma Lázár János szokásos csütörtöki kormányinfóján. Lázár szerint az unió javaslata a szolidaritási bírságról egy nagyon durva zsarolás és lehetetlen helyzetbe hozná Magyarországot. A miniszter úgy véli, Matolcsy György kitölti mandátumát az MNB élén. Mindeközben örül a kormány, mert Brüsszel rábólintott a mentolos cigi betiltására. Cikkünk folyamatosan bővül, kövesse a hvg.hu-n élőben a kormányinfót!
A Miniszterelnökséget vezető miniszter bő két éve egyszer már beígért egy ágazatnak éppen 100 milliárd forint támogatást, ám a Tokaj-hegyaljai régió komplex fejlesztési és infrastrukturális támogatásából máig nemigen lett semmi. A pénteken az élelmiszeriparnak ígért 100 milliárdos fejlesztési és versenyképesség-javító támogatás azonban ennek ellenére célba érhet, mivel már a részleteket tárgyalják az áfacsökkentés és a nagy élelmiszer-feldolgozók támogatási formái ügyében.
Első fokon pert nyert Orbán Viktorral szemben az Altus Zrt., amely Gyurcsány Ferenc tulajdonában áll – közölte a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a pénteki sajtótájékoztatóján.
A tavalyi budapesti Csontváry-tárlat idején nem győzte a kormány megnyugtatni a pécsieket, hogy a kiállítás után visszaszállítják a pécsi múzeumba az értékes, nehezen szállítható képeket. Végül vissza is kerültek a festmények, ám most megint kezdhetnek aggódni a baranyai múzeumért.
Lázár János szerint egy szó sem igaz abból, hogy a TEK hozta volna haza Orbán Gáspárt egy afrikai misszióból, Ugandából.
A Budai Vár felújítása Gyurcsány Ferenc rendelete volt – derült ki a kormányinfón.
47. Kormányinfó. Lázár béremeléseket és megélhetési rezsicsökkentést ígért. Jön a tejimport korlátozása. Lázár tiszteletre méltó és bölcsnek titulálja Gyurcsányt. Orbán nem tartozik azok közé, akik urizálnának. Lesz mégis szuperkórház, mondja Lázár. Matolcsy Györgyről is beszél – Lázár nem örül az ügynek.
Amennyiben Brüsszel jóváhagyja a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEOP) kormány által indítványozott módosítását, hárommillió korszerűtlen, energiapazarló magyarországi otthon felújítása beláthatatlan időre elhalasztódik. Egy tavaly decemberi felmérés azt mutatta, hogy a lakosság 94 százaléka tartja indokoltnak az otthon-energetikás pályázati, korszerűsítési támogatásokat.
Olyan, hogy BKK-projekt, soha nem volt és nem is lesz, mondja a főpolgármester, aki a hvg.hu-nak adott interjúban arról beszélt, hogy spekulatív piszkálódásnak tartja a kerékpáros közlekedés visszafejlesztéséről szóló közbeszédet. A Városliget autómentesítésével egyetért, és úgy érzi, Orbán Viktor méltányolja, hogy őt nem lehet zsinóron rángatni.
Az állami tisztviselők előmeneteli rendszerét és a fizetési határokat is módosítaná Lázár János törvényjavaslata. Az osztályvezetők akár 720 ezer, a főosztályvezetők akár 800 ezer forintos fizetést is kaphatnak, de nekik kormányzati szakképzettséget kell szerezniük.
A kormány brutális beavatkozásától tart a közoktatásban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
Az uniós fejlesztések kommunikációjára írt ki egy 5,1 milliárd forintos tendert a Miniszterelnökség annak ellenére, hogy a Rogán vezette kabinetiroda 25 milliárdos hasonló célú keretét még el sem költötték.
A társadalmi-jogi felelősséget a jegybanki vezetés és nem a kormány viseli – mondta Lázár János az MNB-botrányról.
A 2017-es büdzsében 949 milliárd forint jut a Miniszterelnökség és a hozzá kapcsolódó számos intézmény, program számára. A Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. például majd százmilliárdot kap tőkeemelésre.
Egyeztetés ugyan nem volt a szektorban, de a kormány a közeljövőben nyélbe üti a 150 milliárdos közétkeztetési piac államosítását. Négy-öt minisztérium próbálja megkaparintani az ágazat felügyeletével járó lehetőségeket – értesült a Figyelő.
A 110 ezer közigazgatási dolgozó közül csak a járási kormányhivatalok 17 ezres létszámát érinti az állami tisztviselőkről szóló, életpályaként is felfogható javaslat, amelyet Lázár János nyújtott be a parlamentnek – írta a Magyar Nemzet hétfőn.
Hét kormányzati szolgálati autóba is több mint kétmillió forintért tankoltak üzemanyagot tavaly – derült ki a Népszabadság által kikért adatokból. Lázár János Budapest és Hódmezővásárhely közötti ingázása ennek közel duplájába, 3,99 millióba került az adófizetőknek tavaly.
Vereségnek tartja Lázár János azt, hogy a kormány visszavonta a vasárnapi boltzárt. Arra, hogy inkább ne szavazzon, Orbán Viktor kérte, és nem forgott veszélyben a bársonyszéke.
Jövőre is15 százalékos lesz az SZJA, öt százalékra csökkenhet a tej, a tojás és a baromfihús áfája, jelentette be Lázár János a szokásos csütörtöki kormányinfóján. Olcsóbb lesz a netezés és 100 millliárd forint plusz pénzt kap az egészségügy. Örülhetnek a hódmezővásárhelyiek is, biztosan lesz villamos Szeged és Hódmezővásárhely között. Arról sajnos nem beszélt Lázár, hogy miért látta vendégül Orbánt otthonában.